nyarals fejlc

Izrael, az ígéret földje.

Izrael az ellentétek országa, egyszerre fiatal és végtelenül ősi, egyszerre friss, dinamikus, és méltóságteljesen áhítatot keltő. Felejthetetlen élményeket nyújt az odalátogatóknak, függetlenül attól, hogy milyen cél vezérli őket, hogy imádkozni vágynak a szent helyeken, vagy kíváncsiak egy gyorsan fejlődő mediterrán világra, hogy látogatóba mennek évtizedekkel ezelőtt, vagy éppen néhány éve kitelepült hozzátartozóikhoz, vagy gyógyulni vágynak a Holt-tenger csodálatos gyógyvizében.

Izrael a három monoteista (egyistenhívő) világvallás keletkezésének helye. Itt találhatók a zsidó, a keresztény és a mohamedán vallás legszentebb helyei, ez az ország a Biblia földje. A Közel-Keleten, Ázsia nyugati részén fekszik, kicsiny, alig Magyarország negyedének megfelelő a területe, 20 000 km2. Éghajlata mediterrán, de ugyanakkor meglehetősen változatos is, hiszen a párás, csapadékos tengerparti sávtól a forró sivatagig és a hófödte hegycsúcsig (Hermon hegy) minden előfordul. Nyáron 30-40o C közötti a hőmérséklet, októbertől április végéig viszont rendkívül kellemes, 10-25o C. Az országnak közel 6 és fél millió lakosa van, 76 %-ban zsidók, 24 %-ban arabok lakják, a hivatalos nyelv az ivrit (a bibliai héber modern változata) és az arab, de szinte mindenki beszél angolul is. Az ország hivatalos pénze a sékel. 1 sékel 26 Ft-ot ér.

Az országot repülővel lehet megközelíteni, a Malév és az EL AL járataival, a repülő 3 órás út után a  Ben Gurion repülőtérre érkezik, innen taxival vagy buszjáratokkal lehet, eljutni Tel Avivba.

Tel Aviv - Yafo az ország legnagyobb települése, az ipar és a kereskedelem központja. A Földközi-tenger partján fekszik, igazi mediterrán város. Tengerpartja az impozáns szállodasorral, finom homokos strandja világviszonylatban a legszebbek közé tartozik. A város széles sugárútjait gazdag választékú üzletek és finom illatokat terjesztő éttermek szegélyezik. A főutca a 2 km hosszú Dizengoff, egyik fő nevezetessége a Dizengoff tér, ahol a nagy szökőkútnál reggeltől késő éjszakáig hömpölyög a tömeg. Nyári estéken éjfél körül még teli vannak az utcák, a tengerparti sétány, a kerthelyiségek vidáman beszélgető emberekkel. A város régi negyede a gyönyörű Yafo az óváros, mely ma a művészek kedvelt lakóhelye.

Tel Aviv felfedezése után az Izraelbe látogatók következő úti célja Jeruzsálem. A másfél órás buszút során is sok a látnivaló. Kezdetben gyönyörűen megművelt parcellákat látunk, majd igazi bibliai tájat, hegyes, köves vidéket, göcsörtös olajfákkal, legelésző állatokkal, majd megérkezünk Jeruzsálembe, az eredetileg hét dombra épült fehér városba. Felejthetetlenül szép látvány, a legszebb panorámában az Olajfák hegyéről gyönyörködhetünk.

A magas kőfallal körülvett óvárosba szebbnél-szebb kapukon keresztül hömpölyög a sok látogató. Turisták, kereskedők, zarándokok, apácák, szerzetesek, helyiek, s világ minden részéből ideérkezett látogatók érkeznek, hogy végigsétálhassanak a megszentelt köveken, a Via Dolorosan (Jézus keresztútja), az arab szuk (bazár) szűk sikátorain, útba ejtve a Szent Sír templomát, körbejárva az örmény, a kopt, a zsidó és a muzulmán negyed szűk utcáit. Egymás mellett sorakoznak a római kori épületmaradványok, a középkori sikátorok, templomok, kolostorok, zsinagógák. Az egész óváros egy csodálatosan gazdag múzeum, melyben hajnaltól késő éjszakáig lüktet az élet, isznak, esznek, vásárolnak az emberek.  

Az óváros legszentebb helye a Siratófal, a zsidó nép első templomából megmaradt nyugati falrész, ahol a hívő és hitetlen zsidók, keresztények, de még az ateisták is érezik a hely erős kisugárzását, melynek hatása alól senki nem tudja kivonni magát. A Siratófal fölött egy hatalmas téren van a Szikla mecset és az Al Aksza mecset, melyekben a város arab lakossága és a zarándok muzulmánok imádkoznak. Sok véres incidens történt már e szent helyeken mohamedán és zsidó áldozatok tucatjait követelve.

Jeruzsálem a rozmaring illatú város, ahol az idegen hosszú napokat töltve bolyonghat, mire bejárja a nevezetességeket, hogy aztán tovább induljon északra, hogy felfedezze Haifát, megcsodálja ezt a modern kikötővárost, melyre a legszebb kilátás a Bahái-szentély ereszkedő teraszos kertjéből nyílik. Haifából a felfedező út Galilea felé vezet a környező gazdag, termékeny völgyek képezik az ország éléskamráját. Egymást követik a Bibliából ismert nevek: a Karmel hegy, Názáret, Tibérias, Capernaum. A  Genezáreti tó, ahol Jézus járt a vízen, s ahol ma vízisízők szántják a hullámokat. Kihagyhatatlan a séta a Jordán folyó völgyében, ahol Keresztelő János keresztelte Jézust s az első keresztényeket. Az út mentén eukaliptusz ligetek és banánföldek váltják egymást.

Felfedezésre vár még Izrael déli része, ahol kihagyhatatlan Betlehem és Jerikó városa és Kumrán barlangjai, ahol a híres bibliai tekercseket találta egy pásztorfiú. Gyönyörű a fenségesen kopár Negev sivatag, s itt található a világ egyik geológiai csodája a Holt-tenger, mely 400 m-rel van a tengerszint alatt. A vize gyógyhatású, elsősorban olyan bőrbetegségeket gyógyít meg, amelyekre gyógyszert eddig nem igazán találtak. A Holt-tenger fantasztikusan különös táj. Egyik partján sivatag, a víz felett a hőségben vibrál a levegő, a másik partján Jordánia hegyei láthatók. Az izraeli oldal két legnevezetesebb helye En-Gedi kibuc és a közelében sorakozó gyógyszállodák, és a Massada, a zsidó hősiesség emlékhelye.

Kihagyhatatlan hely Eilath, Izrael legdélibb városa, mely a Vörös-tenger partján, az egyiptomi határ mellett fekszik. A város üdülőparadicsom az egyik leghíresebb búvárhely a Vörös-tengeren.

Izrael kicsiny, de rendkívül változatos, rengeteg látnivalót kínáló ország. Szívesen kedvesen fogadják az idegent, és felejthetetlen élmények várják az oda látogatókat.
Nyaralás | Adatvédelem | Oldaltérkép
honlapkészítés | Keresőoptimalizálás
Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.